A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "Zivatar után". Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "Zivatar után". Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 8., csütörtök

"Zivatar Után"

Megjelent Szőnyi Zsuzsa írása munkámról a Premier Magazinban.

2010. Július- Augusztusi szám, 62- 63. oldal

2010. május 13., csütörtök

Hungarikonok

Tegnap Bécsben voltam, Kárpáti Tamás szubjektejeinek harmadik bemutatóján ezúttal a Collegium Hungaricumban. A kiállítást Jiří Menzel és Szabó István Oscar- díjas filmrendezők nyitották meg. Dr. Méhes Márton, az intézet igazgatójának köszöntőjét követően, Menzel odasétált a mikrofonhoz, majd miután azt nem érte fel, az ebből támadt apró kavarodást kihasználva, átsétált az alacsonyabbhoz és annyit mondott anyanyelvén: "Ausztriában vagyunk, egy magyar helyen, én cseh vagyok, már csak a császár hiányzik". Ezt követően szerényen hátralépett, átadva a helyet Szabó Istvánnak, aki először németül, majd kicsit talán kevesebbet magyarul beszélt a kreativitásról, végül Menzel karon ragadta őt és eltűntek a tömegben.
Tanulságos volt.

2010. február 18., csütörtök

Hungarikonok Egerben

Dobó- bástya
megynyitó: 2010 február 18. 16.00

vendégeket üdvözli

Dr. Veres Gábor megyei múzeumigazgató
a megnyitó háziasszonya
Bozó Andrea színművész
Radnóti Miklós: nem tudhatom című versét elmondja
Kaszás Gergő színművész
A kiállítást megnyitja
Fehér László festőművész, Gerendás György olimpiai bajnok vízilabdázó
a kiállítást bemutatja
Kárpáti Tamás főszerkesztő, a gyűjtemény tulajdonosa
meghívott vendégek
az alkotók, a tárgyak volt tulajdonosai, a ZF vízipóló csapata

a kiállítás megtekinthető április 5- ig

2009. november 14., szombat

Hungarikonok

HUNGARIKONOK - Kárpáti Tamás szubjekt-gyűjteménye



Kárpáti Tamás több évtizedes kulturális- és sportújságírói ténykedése során riportok, barátságok, könyvek "melléktermékeként" egyedülálló gyűjteményre tett szert, mely különböző művészek olyan személyes tárgyait tartalmazza, mint például Barcsay ecsete, Faludy botja, Tandori sapkája, Örkény zsebórája, Karinthy írógépe, Makk Károly rendezői széke, Aba-Novák pipája, Mándy Iván fakése és mások különböző relikviái.


A muzeális tárgyak már önmagukban is igazi ritkaságok, ám Kárpáti Tamás merész ötlettől vezérelve életet lehelt a holt tárgyakba. Kortárs képzőművészeket kért fel, hogy gondolják tovább a relikviákat, s megidézve egykori tulajdonosukat készítsenek belőlük képzőművészeti alkotásokat. Így jöttek létre a "szubjektek", izgalmas, duplán egyedi műtárgyak, melyek egyszerre állítanak emléket a tárgy egykori tulajdonosának, és a kortárs képzőművészetnek. A múlt nagy mesterei előtt tisztelegnek korunk művészei. Az elkészült művek olyan mesterek keze munkáját dicséri, mint például Nádler István, Szemethy Imre, Pauer Gyula, EF Zámbó István, Kentaur, Szotyori László, Tettamanti Béla, Radák Eszter, Barabás Márton.


A Petőfi Irodalmi Múzeumban látható kiállítás anyaga egy válogatás a teljes gyűjteményből, az itt látható tárgyak elsősorban irodalmi kötődésűek, de természetesen más érdekességek is láthatók lesznek olyanok, mint a Jiři Menzel pulóverjéből készült alkotás vagy a Rubik Ernő bűvös kockáját magába foglaló szobor.


Köszöntőt mond: Hegedűs D. Géza, Szőcs Géza és Ungvári Tamás

Közreműködnek: Bródy János és Kézdy György

megnyitó: november 15. szombat 17.00

A gyűjteménybe készült munkám megtekinthető: ITT