2011. április 23., szombat

technozsinat a mindennapin

Az Úr felé repülő Úrhajó

Nagyszombati Techno Zsinat: evangélium a fiataloknak

Felszáll az Úrhajó: The Corporation néven alkotó művészcsapat a Műcsarnokban rendezett kiállításának záróakkordjaként elektronikus partyt rendez Nagyszombaton. Így vinnék el az Igét a fiataloknak.

Az alkotók szerint az egész estés techno party audiovizuális performanszként továbbviszi azt a szakrális tartalmat, amit az Úrhajó nevű kiállításukkal is képviselnek, ami érdekes összefüggésben áll az ünneppel. A kiállítás az Egyszerű többség elnevezésű, a Műcsarnokban rendezett alkotóműhely keretein belül valósul meg, ahol a kortárs képzőművészek kisebb csoportokba (pontosan tizenöt) szerveződve mutatják be munkáikat.

A The Corporation (Borsos János, Mátrai Erik, .page., Szenteleki Gábor) Úrhajó projektjének alapkoncepciója az, hogy modern templomként tekintenek a Műcsarnokra, majd azt tipikus templomi tartozékokkal installálják. Céljuk, hogy a látogatókat egy isteni párbeszédbe vezessék, munkáikkal a szakrális gondolkodást inspirálják. Az alkotások szakítanak a régi formákkal, újraértelmezik a sokak számára megkövesedett vallásos dogmákat képviselő „templomi díszleteket”.

A nem titkolt kritikai éllel munkálkodó formáció mind a kereszténység, mind pedig a profán világ felé szól. Véleményük szerint a művészetet nem kell deszakralizálni, éppen ellenkezőleg: a művészet széles körben képes lehet bemutatni Istent. A művészet képes feltenni olyan kínos kérdéseket, melyeket sokan elhallgatnak, vagy pusztán a megszokott állandóságba taszítanak.


Templom a Műcsarnok

Ahogy elindulunk „templomi” sétánkra, mindjárt a bejáratnál két vízszintesen fekvő hatalmas monitorral találkozunk, melynek kijelzőjén szenteltvíztartót láthatunk, amely így virtuálisan elénk vetíti egy megszokott templom hangulatát: bevezet a futurisztikus kereszténységbe, melynek alapgondolata az időtlen érték.


Szószék az Úrhajóban

A következő helyiségben acélmerevítőkből készült gyóntatófülkét láthatunk. A hatalmas térben otthonosan berendezett sarok betölti szerepét: gyónhatunk, ha éppen így kívánja lelkiismeretünk. Úgy észleljük, a mű megpróbálja lebontani az évszázadok alatt épített falat, amely a pap, és a gyónni vágyó hívet elválasztja egymástól, és ami miatt sokszor Isten sem kerül bele a párbeszédbe. Itt viszont nincsenek elválasztó rácsok, súlyos faszerkezetek, nincs félhomály, magasabb rendű pap. A gyóntatófülke kellemes hangulatot sugall, megjeleníti a célt, melynek lényege a lelki szabadság. A fejünk felett lévő átértelmezett „exit” táblán két egymással szemben térdelő fél mutatja a gyónás alapállapotát.

Ahogyan tovább haladunk formabontó pulpitussal találkozunk. Alumínium tartóelemekből készült interaktív szószék ez, amely fémes hangot hallatva emelkedik a közönség feje fölé, onnan hirdetve az igét a formáció tagjai által. Apropó, a pap neon zöld gallérú katolikus uniformist visel, miközben elektronikus zenét játszik, a Bibliából felolvas, majd kérésre áldást is ad. Láthatunk még perselyt, füstölőtartót, a falba állított dobócsillag pedig oltárként funkcionál, rajta csak ennyi áll: Légy igaz!

Az Úrhajó kiállítás próbálja megújítani az Istenről, a kereszténységről kialakult képet, nem éppen mindennapi eszközökkel. Megjeleníti a gondolatot, hogy egy űrrakéta képes kirepíteni a horizontális térből, és az ég felé mutatva Istent célozza meg. A techno kultúra a fiatalok számára sokkal érthetőbb nyelv, mint ahogyan az eddig megszokott vallási formák kommunikáltak, ezáltal remélhetjük, hogy az üzenet több emberhez eljut.

Molnár Péter


eredeti környezetben itt olvasható

2011. április 21., csütörtök

Techno Zsinat


TECHNO ZSINAT

2011. április 23., szombat 20.00, Műcsarnok

[ A The Corporation "Úrhajó" projektjéhez kapcsolódó audio-vizuális performance, az Egyszerű Többség c. kiállítás finisszázsa.
Az est főbb stíluselemei: minimal, glitch, techno, industrial, hardcore, psy. ]

›› ELŐZETES ‹‹

Előadók:

dAV
SWAT akciócsoport: "nyitány" / swat-art.hu
GymnaZion: "Prototípus 2.0" / soundcloud.com/gymnazion
Bloatfield (S) / bloatfield.com
Idealisten / idealisten.org
.page.: "[SZELAH]" / gergelyatom.com
Hosszu (Aurafood) / myspace.com/aurafood
Dj Laminál: "atmosphericminimaltechno"

A helyszín befogadóképessége 300 fő, beengedés: 19.30-tól!
Belépő: 500 Ft

thecorporation.hu

2011. április 17., vasárnap

alternatív igehírdetések 04.







Csendesedjetek el és ismerjétek el! Én vagyok az Isten! Zsoltárok könyve 46.11